Valóban minden lélekgyógyász dilis?

Igaz, hogy az megy el mások lelkével foglalkozni, akinek magának is beteg a lelke?

Nos. Ez egy elég közhelyes badarság.
Minél régebb óta tanulmányozom az emberek viselkedését, lelkivilágát és tárulnak elém sorsok, múltak, kapcsolódások, történetek kijelenthetem: nincsen “normális”, “ideális” életút, gyermekkor, szülő stb. Ebből következően nincsen ideális felnőttkor sem. Nem hiszem, hogy létezik “normális” ember.

A múltjáról, a képességeiről, a lehetőségeiről senki sem tehet. A jelent pedig az előbbiek alapján meghozott döntéseink határozzák meg. Az emberi élet nagy lehetősége a fejlődés képessége, amelyre bárkinek, bármikor lehetősége van, de csak a saját ütemében, saját elhatározása, saját szándéka szerint. A traumák, krízisek kimozdítják az embert a komfort zónájából és változásra kényszerítik. Ez egy valódi lehetőség a fejlődésre, a tanulásra.

Ahhoz, hogy valaki másokon segíteni tudjon, elengedhetetlen a megértés, az empátia. Nem nehéz belátni, hogy aki korábban átélt és sikeresen megoldott a saját életében krízis helyzeteket, jobban meg tudja érteni, át tudja élni a másik nehézségét. Hangsúlyozom: sikeresen megküzdött a sajátjával is! Ez nem azt jelenti, hogy egy segítőnek nem lehetnek aktuális krízisei, nehézségei, hiszen ő is ember, ő se maradhat ki a “játékból”, sőt. Sokszor pont a fejlett empátia és terápiás rálátás miatt ímhol jobban ki is teheti magát kapcsolati veszélyeknek… Erről tudnék mit mesélni. Egyszer fogok is . Az orvos se tudja elkerülni a betegséget, és, ha fel is ismeri a tüneteit, mindenből nem feltétlenül tudja magát meggyógyítani, és, ha fel is ismeri a bajt és még a gyógymódra is rálát, neki is szüksége lehet segítségre.

Úgy gondolom én se véletlenül választottam a segítő szakmát. Sokat köszönhetek a múltamnak, azért, hogy ma azt csinálhatom amit, és talán, akiknek segíteni tudtam eddig nekik is jól jött, hogy ma nem Gucci órákat árulok . Nem tartom magam dilisnek, annak ellenére, hogy sérültem sokat az életemben és teszem ezt most is, mert elég bátor játékos vagyok az élet nevű pályán. Aki pedig mer az nem feltétlenül nyer, de kapni kap, az biztos. Nagyon sokat tanultam azért, hogy ma felelősséggel tehessem a dolgom. Több évig jártam önismereti terápiára, sokat tanultam mentoromtól, Dr. C. Molnár Emmától, és folyamatosan tanulok másoktól, akitől csak lehet, amiből csak lehet. Elvégeztem 3 egyetemet, több tanfolyamot, képzést. Rengeteget olvastam, írtam, gondolkoztam. És teszem ezt a mai napig. Nem tartom magam normálisnak. És erre büszke is vagyok. Kifejezetten tartok a magukat normálisnak tartó emberektől, mert nem hiszem, hogy őszinték. Sokat tanultam a terápiás munkám során a klienseimtől és igyekszem a tudásomat mások hasznára fordítani. Tettem és teszem ezt akkor is, ha éppen nem vagyok a legjobb passzban. Nem, nem hirdetem, hogy nálam van a bölcsek köve. Nem, nem hirdetem, hogy én mindent jól csinálok. Nem, nem hirdetem, hogy én sosem hibázok. Egy viszont biztos, nem fukarkodom a megszerzett tudással, fejlett empátiával. Örömet okoz, ha segíthetem mások fejlődését, mert hiszem, hogy bármennyire fájdalmas is nincs más út, csak az előre.
#napimami

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.