Segítséget kérni nem ciki!

“Lelőtte feleségét, majd végzett magával egy ismert győri baleseti sebész. A férfi tegnap este zárkózott be a házukba feleségével és hétéves kislányukkal. Ezután egy pisztollyal lőtte meg feleségét, aki végül életben maradt. Úgy tudjuk a gyereknek nem esett baja. Azt egyelőre nem tudni, hogy, mi volt az oka a férfi tettének.”

A helyiek szép családnak ismerték őket. A férfi állítólag szerette gyerekeit, feleségét, megbecsült tagja volt a társadalomnak. Mindenük megvolt. A férfit korábban ugyan nagy tragédia érte mert nagy fia meghalt, de állítólag már túljutott ezen is. – írja az újság.

De akkor miért? Hogy történhet meg ilyen? Nem, nem hiszem, hogy minden rendben volt. Nem, nem hiszem, hogy nem tudta senki, hogy baj van. A depressziónak jelei vannak: munkába menekülés, túlzott alkohol fogyasztás, hangulat ingadozás stb. Nem, nem hiszem, hogy otthon minden rendben volt. A családi drámák sokszor házon belül történnek. Titokban. Kifelé sokszor azt mutatjuk, hogy hű, de “fasza” minden. Hű, de boldogok vagyunk. Közben belül megy a gyilok, sokszor testi-lelki értelemben. Mert szarul lenni ciki? De miért lenne az? Aki azt állítja, hogy sosem volt padlón az hazudik. Ha nem tudunk a bajról, nem tudunk segíteni. Hagyjuk már el a facebook mosolyt! Legalább magunknak ne hazudjunk. Merjünk segítséget kérni! Szarul lenni nem ciki. Padlót fogni nem ciki. Segítséget kérni nem ciki! Családot kiirtani, na az határozottan az!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.