Londonban babakocsival

Nagy fába vágtam a fejszémet, amikor Julcsa lányommal, és a nem egészen 3 éves Borcsával nekivágtam Londonnak. Julcsa lányom nagy vágya volt, hogy egyszer kettesben elutazzunk ide. Ezt a vágyát csak részben tudtam teljesíteni, mert a kis “potyautast”, Boriskát még nem tudom pár napnál többet hiányolni. Szóval, bepakoltuk. Őt is, a babakocsit is, a 3 bőröndöt is. Kelés 2-kor, irány hajnali 4-re a repülőtér. Nesze neked fapados járat. Az utat egész jól abszolváltuk, leszámítva, hogy két bőröndünk 2 centivel nagyobb lett, mint, amekkorát felengednek a fedélzetre. A felár meg pontosan annyiba került volna, mint a repülőjegyek. Még szerencse, hogy az utolsó pillanatban bepakoltam egy termetes hátizsákot, “még jól jöhet” alapon. Gyors idegbeteg átpakolás. Utolsó “hiszti” a férjemmel, hogy miért, áll és nézi, amíg pakolok, és miért nem segít. Ez nagyon nem volt rendes tőlem, mert “csak” kivitt minket a reptérre, aztán onnan ment dolgozni, majd az otthon maradt gyerekekért az iskolába megosztva az anyukámmal… Mentségemre szólva akkor úgy éreztem “már megint túlvállaltam” magam… Pedig nem is tudtam mi vár még ránk…
Folyt köv.

Comments are closed.