Hogyan tudom egyformán szeretni az összes gyerekemet?

„Nemsokára megszületik a második gyerekem és én nem érzem, hogy képes leszek majd ugyanúgy szeretni őt, mint az első szülött kislányomat.” Mondják kétségbeesve nemegyszer a kismama konzultáción az anyukák. Még az érzést is szégyenlik sokszor, ezért nem akarnak vele foglalkozni. Szinte mániákusan teljesítik az első gyerekük minden kívánságát, hogy szegény nehogy sérüljön attól, hogy kistestvére születik, miközben elvárják tőle, hogy majd örüljön a kistestvérének. Sokszor azt is mondják, hogy hiszen ő kapja ajándékba. A kisgyerek közben becsapva érzi magát. Érzi, hogy valami végérvényesen megváltozik a kis életében, hogy vége az egyeduralkodásának, hogy osztoznia kell a szülei szeretetén. Ő még egyáltalán nem szereti a kistestvérét, de próbál megfelelni az elvárásoknak. Az őszinte igazság azonban az, hogy valójában nem lehet egyformán szeretni a gyerekeket, és nem is kell!

Természetes, hogy az eső gyereket kizárólagos szeretettel szeretjük, hiszen (különösen egy nagyon várt gyereknél) ő kapja meg az összes addig felgyülemlett szülői szeretet, azt amiről sok nő, már egésze fiatal lány korában ábrándozott. Vele éli meg az anya a terhesség, a szülés a születés csodáját először. Őt öltözteti a megálmodott babaruhákba. Szoptatja, szoktatja, nevelgeti a maga elk
épzelése szerint, kísérletezik rajta. Ha van olyan szerencséje, és sok időt tölthet vele, akkor teljesen ráhangolódhat, áradhatja magát az anyai örömöknek és nehézségeknek, Vele születik meg a párból a család. A következő gyerekeknél ez az egyedi csoda érelemszerűen már nem következik be. De jó, ha tudjuk, hogy minden gyerekkel egy új anya és apa is születik, aki csak vele van kapcsolatban, az ő egyedi szükségletei szerint alakul. Lehet, hogy kevesebb, osztott figyelemben részesül, nem tudunk velük annyit foglalkozni, alkalmazkodnia kell a nagy tesóhoz, de ez sokszor nem is baj, Az első gyerekeket túlóvjuk, túlféltjük Túlságosan rájuk nyomjuk személyiségünk bélyegét, A további gyerekeknek talán nagyobb szabadságot, teret adunk. Nem beszélve arról, hogy neki már ott van a nagy tesó, aki lehet, hogy néha undok, meg elveszi a játékot, de ott van egy másik gyerek, aki mellett sosincs egyedül.

Nekem például a második gyerekem Bálint megszületése után, majdnem 3 hét kellett amíg megéreztem, hogy „jé nekem már két gyerekem van”. Addig csak Julcsa lányomra tudtam koncentrálni. Aztán a többedik átvirrasztott éjszakánkon, egyszer csak „szerelmes” lettem a fiamba, és ez az érzés a mai napig tart. Nem mondom, hogy nincs néha még most isis lelkiismeret furdalásom, így 4 gyerekes anyaként, hogy jut e elég figyelem mindegyik gyerekemre. DE aztán figyelem őket és megnyugszom, amikor látom, hogyan segítik egymást. Julcsa lányom pátyolgatja a 11 hónapos Borikát, Bálint, aki 7 éves, felolvas az 5 éves Fannikának. Néha veszekszenek persze, és jól jönnek a nagyik is, ahova alkalomadtán elszortírozzuk a gyerekeket, néha együtt, néha párosával, vagy külön-külön, hogy kapjanak egy kis egyedi odafigyelést.

Szóval nem érdemes „szeretet- egyformaságra” törekedni. Hagyni kell inkább, hogy egyedi kapcsolat alakuljon ki a gyerekekkel, és akkor megszületik a számukra legfontosabb egyedi szeretet, ami csak az övék!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.