Gondolataim a megbocsátásról

Megbocsátani csak annak lehet, aki bocsánatot kért. Őszintén, belátva a hibákat, amiket elkövetett. Persze ez nem jelenti azt, hogy egyedül ő követett el hibát. Bár szerintem igenis létezik olyan eset, amikor az egyik fél nagyobb vétket követett el a másikkal szemben. Azonban a szenvedő félnek is végig kell gondolnia, hogy mi vezetett áldozattá válásához. Ez nem azt jelenti, hogy ő tehetne róla. Azért kell, hogy megtalálja a saját részét a történésben, hogy ne marajon ugyanolyan kiszolgáltott. Sokan elkövetik azt a hibát, hogy olyannak bocsátanak meg, aki nem is kért bocsánatot. Jobban félnek attól, hogy, ha a másik cselekedeteit tisztán itélik meg, akkor kiábrándulnak belőle, vagy magukban csalódnak. Felteszik maguknak a kérdést, hogy, hogyan voltak képesek egy “ilyen” emberrel együtt élni. Ezért szeretnének gyorsan megbocsátani. A megbocsátás szerintem egy folyamat. Kell hozzá, hogy az ember bízzon abban, hogy a másik tényleg változtat bántó viselkedésén. A bizalomhoz objektív tényeknek kell vezetniük. A vak bizalom nagyon veszélyes. Azt, hogy mennyire bízhatunk a másikban, azt egyrészt annak viselkedéséből jósolhatjuk be a legjobban. Miután meghoztuk a döntést, hogy megbocsátunk, idő telik el, hogy érzelmileg is azonosuljunk az érzéssel. Addig pedig előfordul, hogy többször visszaesünk, és újra át kell gondolnunk, miért is döntöttünk a megbocsátás mellett. És, hogy meg kell- e mindenkinek bocsátani? Szerintem nem. A megbocsátás nagy kincs, nem szabad leértékelni. Aki kapja az becsülje meg a lehetőséget!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.