Figyeljünk oda…

“A legelterjedtebb és legkárosabb hazugság életünk legmeghatározóbb közegével kapcsolatban él és virágzik – ez pedig a „szent család” mítosza. Kifejezetten dühítő az a társadalmilag és spirituális körökben is dívó agymosás, miszerint a család mindenképp szép és jó, a családtagokat pedig úgy kell elfogadni, ahogy vannak. Ez éppen olyan torzítás, mint hogy a pénz és a gazdagok en bloc gonoszak.”

“Testi, érzelmi, lelki sebeinknek a legnagyobb részét, alapsérüléseinket életünk első néhány évében épp a családban szerezzük, a későbbiekben erre rakódnak azután rá a továbbiak, sokszor az alapsérülések dinamikáját pontosan ismételve. Mivel gyerekként fizikai és érzelmi túlélésünk záloga a család, így kénytelen kelletlen konkrétan az anyatejjel szívjuk magunkba, hogy a saját igazságunkat, az érzéseinket, a valóságot látni, érezni, vagy kimondani nem mindig szabad, lehet, vagy akár életveszélyes. Ha a szüleink mindenfajta önismereti, tudatos munka nélkül adták tovább azt a sok „jót”, amit kaptak, nagy esély van rá, hogy a legjobb szándékuk ellenére is olyan romboló mintákat, érzelmi blokkokat és hitrendszereket kaptunk, amiknek a feldolgozása, áttranszformálása több kevesebb időt, munkát és egyéni terápiát igényelhet.”
Bíró Gabriella – (http://www.ujegyensuly.hu/kapcsolatok/a-legmergezobb-hazugsag-a-csalad)

Ezért hát figyeljünk oda magunkra és a másikra. Ne csak egy forma legyen a család, hanem töltse be funkcióját is. Legyen a feltöltődés, az adás-kapás, védelem, öröm stb. egyszóval töltekezés színtere. Fejlődni sokszor fájdalmas. Éppen úgy, ahogy a lábunk fájt, amikor nőtt kiskorunkban. Fejlődni sokszor félelmetes, hiszem megláthatunk fájó dolgokat. De, ha szeretnénk “jól” szeretni párunkat és gyerekünket, szeretnénk szeretve lenni egy ” igazi” funkcionáló családban, akkor nagyon is szükséges bevállalni.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.